Balatonfüred információs portálja - hasznos tudnivalók a Balaton, Balatonfüred város és kistérsége életéből

Termelői és bolhapiac a balatonfüredi vásárcsarnoknál

Termelői és bolhapiac, kirakodóvásár Balatonfüreden minden vasárnap! Termelői és bolhapiac valamint kirakodóvásár minden vasárnap a vásárcsarnok előtti díszburkolatos téren. A szervezők abban bíznak, hogy már a szezonra egy hangulatos, többféle terméket kínáló, igazi piac alakulhat ki a vásártéren. Bioélelmiszerek, borok, pecsenyések és régiségeket árulnak majd együtt a kereskedők, termelők, őstermelők. Az árusok a vásártéren felállított beton padokon kínálják portékáikat, akiknek nem jut hely azok saját asztalokat is állíthatnak fel. Megfelelő őstermelői illetve kereskedői iratokkal rendelkezők jelentkezhetnek a vásárba, a bolhapiacra viszont a helypénz kifizetése után bárki kihozhatja eladásra kínált tárgyait. Mi is körbenéztünk az egyik szombati napon, készítettünk néhány fotót, hogy lássuk milyen az érdeklődés a városlakók, illetve a kereskedők részéről. Voltak a piacon, nézelődtek is néhányan, vásárolgattak. Időbe telik majd amíg megszokják és elterjed a híre. A kezdeményezés jó, csak az árak ne szaladjanak el, ugyanis véleményünk szerint néhány termék ára rendkívül magasnak tűnt, sokkal húzósabbnak mint például azt megszokhattuk a borhéten vagy egyéb hasonló rendezvényeken. Az idő majd megmutatja!
1. kép
 
Termelői és bolhapiac a balatonfüredi vásárcsarnoknál - kép 0
Termelői és bolhapiac a balatonfüredi vásárcsarnoknál - kép 1
Termelői és bolhapiac a balatonfüredi vásárcsarnoknál - kép 2
Termelői és bolhapiac a balatonfüredi vásárcsarnoknál - kép 3
Termelői és bolhapiac a balatonfüredi vásárcsarnoknál - kép 4
Szólj hozzá
- 2012-05-07 00:09:33

A témához érkezett hozzászólások

Szólj hozzá
*
Név
*
Email
*
Üzeneted
15000 karaktert írhatsz még
Küldés
id.Böhm Miklós
Válasz erre - 2012-06-07 18:41:06 | #73

A bolhapiacról röviden: drága, és nagyon gyér a választék.
A sajtok??? Hát igen, bár nem 10.000.- Ft kilója, csak 9.999.-, nem mindegy, de akkor is Qva drága, meg a BIO termékek, tészták, lekvárok is arany árban kelletik magukat. Én kétszer voltam, de be is fejeztem a látogatást. Ha valaki igazi bolhapiacot akar látni, és vásárolni is akar, ajánlom Káptalantótit, az út mellett a piac, mindent lehet kapni, aránylag az árak is emberiek. Érdemes meglátogatni, kóstolni ott is lehet, nagyon finom füstölt húsárut lehet kapni. (kolbász, sonka).

maxi
Válasz erre - 2012-05-07 07:59:02 | #71

Én voltam kint a piacon tok jo lenne jo az ötlet is de példaul a sajtnak10.000 ft ra jött ki kiloja. szerintem ez nem normalis ár. a borheten is max. 5-6.000 ft szokott lenni. ha ilyen drága lesz annak hamar hire megy es az nem fogja jo iranyba vinni a piac jövöjet. vigyazni az arakkal. Egy fovarosi joakaró !!!

Oldal tetejére
Vissza