Balatonfüred információs portálja - hasznos tudnivalók a Balaton, Balatonfüred város és kistérsége életéből

Szavazás - Szeretnéd-e, hogy újra megépítsék Füreden a hidegfürdőt?

Szavazz és mondd el a véleményed a felvetett témával, szavazással kapcsolatban

Kiválasztott szavazás

Megépítik-e városunkban az új (régi) Hidegfürdőt? Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy nem, azaz nem oda, ahová gondolták. Eredeti helyén, a móló és az Esterházy strand közötti területen biztos nem épülhet meg az egykori hidegfürdő, hangzott el még egy múltkori testületi ülésen. Egyenlőre az is kérdéses, lesz-e egyáltalán fürdőház. A befektető, aki mindenképpen szeretné megépíteni, még nem mondott le szándékáról, keresi a megoldási lehetőségeket, kompromisszumokat. Miről is van szó: Czigler Győző tervei alapján építették meg 1889-ben a balatonfüredi hidegfürdőt, amelynek impozáns épülete 1945-ben máig tisztázatlan körülmények között robbant fel. Most 3 milliárdos beruházás keretében tervezi a Gyetvai építész cég az újraépítését. Igen ám, de a környezetvédelmi felügyelőség több részletében is aggályosnak minősítette az egykori fürdőház eredeti helyén való felépítésének tervét. Úgy tűnik, hogy a füredi önkormányzat sem támogatja a fürdőház eredeti helyén való felépítését, nem beszélve a város polgárairól, akik elég markánsan elutasítják a beruházás létrejöttét. Összegezve, a Tagore sétány móló és a strand közötti szakaszában biztosan nem épülhet meg a fürdő, jelentette ki dr. Bóka István polgármester. Valóban így lesz, vagy csak arrébb teszik egy kicsit? A beruházást tervező cég részéről Gyetvai Zsolt a megyei újságban azt nyilatkozta, hogy bár a környezetvédelmi felügyelőség valóban kifogásolta tervük néhány pontját, de ezekhez tudnának alkalmazkodni és elképzeléseiket ennek megfelelően módosítani. Szándékuk szerint a fürdőház helyét az eredetileg tervezetthez képest eltolnák észak-keleti irányba, hogy ne takarja ki a Tagore sétányról nyíló kilátást. Nos, lesz vagy nem lesz Hidegfürdő Balatonfüreden? Te mit gondolsz minderről?
Szólj hozzá
- 2011-09-12 16:02:00
Szeretnéd-e, hogy újra megépítsék Füreden a hidegfürdőt?
Szeretnéd-e, hogy újra megépítsék Füreden a hidegfürdőt?
Igen
22.857%
Nem
74.286%
Igen, csak ne a Tagore sétánnyal szemben
0%
Engem nem érdekel
0%
Úgyse rajtunk múlik
2.857%

A szavazáshoz érkezett hozzászólások

Szólj hozzá
*
Név
*
Email
*
Üzeneted
15000 karaktert írhatsz még
Küldés
origo
Válasz erre - 2011-10-20 22:11:31 | #161

Hideg ráz ettől a Hideg fürdős projektől ami felett nemcsak a Környezetvédelem aggályoskodik hanem - bár lehet, hogy nem reprezentatív de- a füredi lakosok 73%-a. Monarchia kori szép emlék a kor bájával, nyilván van ebben valami romantikus. Azonban az építettő is elismeri nem ezt a már okafogyott hidegfürdőt akarja megépíttetni a saját cégével kékzászlós strandok mellé, hanem 4csillagos éttermet kávézóval, luxuslakosztályokat luxushajókkal. Igaz ebből a luxusból így-vagy úgy de bárki vásárolhat magának...

Oldal tetejére
Még több szavazás